Farsangi hét

Idén a szokásostól kissé eltérő módon, régi és új hagyományokat teremtve Farsangi projekthetet szerveztünk a gyerekeknek a Monostoron lévő német nemzetiségi óvodában.

A hét célja a télűzés, a régmúlt hagyományainak felelevenítése, népszokások megismerése volt.

A témahét során a gyermekek változatos tevékenységekben vehettek részt. Busó állarcot, bohócot készítettek papírból, hagyományos farsangi fánkot kóstolhattak, megismerhették a mohácsi busójárás lényeges elemeit, jelentőségét, télűző szerepét. 

A hét programjában kapott helyet Kalap Jakab vidám előadása, mely ráhangolta a gyerekeket a várva várt hagyományos farsangi bálra. A bál napján a sok vidám jelmez bemutatása, farsangi nassolgatás, tánc és játék volt a kínálatban, melyről sok színes kép és videó készült a szülők számára, hogy ők is betekintést nyerjenek óvodánk életébe.

A hét kiemelkedő eseménye volt a télűző alakoskodó népszokás, a Maszkázás, jelmezes állarcos felvonulás, melyet első alkalommal rendeztünk meg óvodánkban. Jó hangulatban telt. A menetet nagy hangzavar kísérte, mivel a gyerekek hangos télűző versekkel, csörgőkkel, zörgőkkel vonultak végig a község főutcáján, beköszöntek a hivatal dolgozóinak, a polgármesternek és a konyha dolgozóinak. A nagycsoportosok régies nyelvjárásban szituációs szerepjátékkal készültek, s minden vendéglátónál előadták.

A rendezvényt nagy készülődés előzte meg, mivel a gyermekek beöltöztek kendőkbe, nagyméretű ruhákba, míg arcukat apókának vagy anyókának festették az óvónénik. Nagy vesszőkosárban gyűjtötték a felajánlásokat a jókívánságokért cserében, amit az óvodába érve, vidám zene kíséretében, elfogyasztottak.

A sikeres rendezvényt jövőre is megtartjuk, a tapasztalatok alapján várhatóan bővítjük a vendéglátók körét. Következő jelentős eseményünk óvodai nyílt napunk, melyre leendő kis óvodásainkat szeretettel várjuk március 26-án, szombaton 10 órakor.

Stéger Andrea
német nemzetiségi óvodapedagógus